Ha azt mondanám, hogy mindig is foglalkoztatott az egészséges életmód, nem lenne igaz. Régebben azt gondoltam, azon szerencsések közül való vagyok, akik a génjeikben hordozzák az egészséget, sokat nem kell tennem érte. Gyerekkorom óta vékony voltam, ehettem bármit és bármennyit, nem látszott meg rajtam. Idővel rá kellett jönnöm, hogy ez csak a látszat. Engem sem került el az inzulinrezisztencia és a PCO (policisztás petefészek), a krónikus fáradtság vagy az allergiák. Talán egy részük ki sem derül, vagy legyintek egyet, és azt mondom ez normális, hiszen a legtöbben érintettek vagyunk hasonló problémákban…
Miért lett mindez mégis fontos? “Mindössze” azért, mert a párommal egyszer csak úgy döntöttünk, hogy akár jöhet is a baba… na igen. Azt hittük, ez így megy, mint sok más embernél. Rá kellett jönnünk, hogy sajnos nem ilyen egyszerű a dolog – mint sok más embernél.
2008-ban született meg az elhatározás, az első pozitív tesztre azonban sokat, egészen pontosan 8 évet vártunk. Először elhagytuk a fogamzásgátlást, majd néhány évnyi próbálkozás után orvosi segítséget kértünk. Sem nálam, sem a páromnál nem volt orvosilag kimutatható oka annak, hogy miért is nem jön a baba, pedig sok mindenen keresztül mentünk már. Az inszemináció és a lombik felé terelgettek minket, de ez számunkra nem volt opció.
Elkezdtem nagyon alaposan utánajárni a témának, több fronton is. Előadásokra jártam, szakcikkeket és könyveket olvastam. Kiderült, hogy a laborleleteken nem ugyanazt látja egy orvos, mint egy funkcionális egészségmegőrzéssel foglalkozó szakember. Hiába voltak határértéken belül az eredményeim, nagyon sok egyensúlytalanságot mutattak, amiket helyre kellett hozni. Következett egy nagyobb életmódváltás 2013-ban, majd ezt finomítottam tovább a következő években.
A kitartásunknak és elhivatottságunknak meglett az eredménye: 2016 áprilisában végül teljesen spontán teherbe estem. Óriási volt az örömünk, de sajnos nem tartott sokáig. A babánkat a 24. héten egy banális fertőzés miatt sajnos elveszítettük. Sok mindent tanított nekem érzelmi és fizikai síkon is ez az időszak.
A következő baba tervezésével egy évet várnunk kellett. Idegőrlő volt ez az időszak, de nyilvánvalóan szükség volt rá, nem csak a műtétem, hanem a történtek lelki oldala miatt is. Néhány hónappal azután, hogy ismét próbálkozhattunk, 2018 májusában – szintén spontán – megfogant Attila, majd alighogy eldöntöttük, hogy jöhet a kistesó, egy hónapra rá már érkezett is, Hanna személyében. 🙂
